Az energiaital nem szomjoltó üdítő, nem sportital, az egészségre számos káros hatása van ­ hangsúlyozta Martos Éva, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés­egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgató­helyettese az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában. Korábban Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának

Már megint menni kell. Riasztás – szeretek dolgozni, de ez ismét tragédiát jelent. A 471-esre vonulunk, valahol Sámson és Adony között. A Debrecen felé haladó autó az árokba csapódott belerohant egy fába. Lehet még segíteni? Összeroncsolódott autó, két fiatal nő és tehetetlenség – már nincs mit tenni. Közben kiderül kolléganő és asszisztense az áldozat, egy szakmai konferenciára igyekeztek rendelés után. A szembejövő fiatal srác. Külföldi munkából jött haza szabadságra. Még tortát is vett Debrecenben és mindjárt otthon van a családnál.

Az utóbbi időben a sajtóban gyakran olvashatunk mindenható szakértőkről, akik perdöntő véleményükkel módosítják egy-egy közlekedési balesetnél a bíróság ítéletét. Valóban így van ez, csalhat-e a „jó” ügy érdekében az igazságügyi műszaki (közlekedési) szakértő?

 

Néhány éve egy konferencián egy munkacsoportba ültették a bírót, ügyészt, ügyvédet, a műszaki és az orvos szakértőt, a feladat egy konkrét eset feldolgozása volt. Az eredmény: a döntés a bíróságnál van, az összes többi szereplő csak a saját felvetéseit tárja a bíróság elé, azt vagy figyelembe veszik vagy nem, ha figyelembe veszik, vagy elfogadják, vagy nem.

 

Mind a beteg, mind a hozzátartozók részére a legriasztóbb tünet a fulladás. Egészséges, fiatal embereknél a hirtelen kezdődő, erős, beszédképtelenséget okozó fulladás okozója légúti idegentest, amely akár teljes elzáródáshoz vezethet. Allergiás reakció, darázscsípés a légutak nyálkahártyájának duzzanata révén okoz szűkületet, ezáltal légzési nehezítettséget, légzési elégtelenséget. Szívbetegek, idős emberek fulladásának hátterében leggyakrabban a bal szívfél elégtelensége a kiváltó ok. A gyengült szívizomerő miatt folyadék gyűlik meg a tüdőben, ami először csak kis köhécselést okoz, de akár percek alatt tüdővizenyő alakulhat ki, melynek következménye eszméletlenség, súlyosabb esetben hirtelen halál lehet. 

Az ötvenes éveikben járó emberek ma már sokkal egészségesebben táplálkoznak, többet mozognak és a növekvő szabadidejüknek köszönhetően sokkal jobban odafigyelnek az életmódjukra, mint húszas éveikben - derült ki egy friss kutatásból.

Nagy az ijedtség, ha baj történik. Legnagyobb, ha ömlik a vér. Egy balesetnél, legyen az otthoni kéz elvágás, legyen egy közlekedési baleset, történjen munka közben, amikor megugrik a láncfűrész – a legnagyobb riadalmat a vér látványa kelti. Jogos, hiszen a sérült percek alatt elvérezhet, amennyiben egy nagy ér sérül.

Icuka néni egy szál bugyogóban, remegve állt a bizottság előtt. „Szóval az utóbbi időben már jobban tetszik lenni…” – pillantott fel az orvos, mire az elgyötört ötvenes asszony járókerete megnyikordult. Reflexszerűen el akarta takarni a takargatnivalóját, de hirtelen nem tudta eldönteni, hogy fedetlen keblét vagy pőre lábcsonkját kell-e jobban szégyellni.

Blog vagy nem blog - ez itt a kérdés! Mert ugye nem lehet lemaradni semmiről, ami trendi. Mindenki posztol, mindenki blogol - árad az információ. Kérem, ez nem új találmány. Még a XX.században, amúgy gyermekkorunkban, az előző nap fontos információit, azt is amit az aktuális háborús filmben láttunk gyorsan krétával felrajzoltuk a ház falára.

3. oldal / 13
Joomla templates by a4joomla