2015. február 9., hétfő, 00:00

Tavaszi szél...

Talán akkor érzi az ember legjobban, hogy múlik az idő, amikor valami visszaváltozik, amit egyszer már megváltoztattunk. Államosítják a rendezvénybiztosítást – harsog a sajtó, zúdulnak a kommentek az internetes fórumokon. De Te emlékszel még? – kérdezem volt mentős bajtársaimat, ez volt a hőskorban: szolgálatból kirendelt mozgóőrség. A pénzt a bérlistán kapta a dolgozó, ha szerencsénk volt akkor délutáni pótlék, éjszakai pótlék és legtöbbször túlórapótlék is járt, mert ugye a többletfeladat nem fért bele a szervezett órába. Néha csikorgott a rendszer, nagy volt a szolgálatvezetői dilemma is, sok a mentőfeladat, ezek meg csak ott ácsorognak, pedig nagyon kellene a szabad eset-rohamkocsi. Persze a rendezvényről csak valami borzalmas tragédia esetén lehetne elvonni a mozgóőrséget, ami a rendezvény azonnali leállítását jelentené – ez így költői kérdés.

 1986. július 27-e történelmi jelentőségű esemény a magyar mentéstörténetben: a  Queen együttes budapesti koncertjét egy „maszek” cég biztosította, vállalkozó orvosok, mentőtisztek, ápolók és gépkocsivezetők vigyáztak a több tízezer nézőre, míg Freddie Mercury magyarul énekelte, hogy „Tavaszi szél…”. Az állami mentő megkapta az eszközök, mentőautók bérleti díját és valamennyi irányítási költséget – tiszta bevétel, nem keletkezett túlóra, hisz szabadnapos dolgozók voltak ott, akik rögtön megkapták az ügyeleti díjat.

Ez lehetetlen mondhatják többen, akkor még szocializmus volt, Bencze főigazgató ezt biztos nem engedte volna meg. Pedig igen! 85 táján szóltak, hogy hívat a Főig, ez akkor általában nem volt jó előjel. Lényegre törő ember volt, gyorsan indult a beszélgetés. „Ezek itt akarnak valami maszek céget szervezni, valami GMK-t vállalati ügyeletekre és mozgóőrségre. Nem akarom megtiltani, ha elvállalod a szakmai vezetést, akkor engedélyezem, persze tiéd a teljes felelősség.” Fellélegeztem, valami sokkal rosszabbra számítottam, de így rögtön igent mondtam. Az „ezek” a lelkes orvos, mentőtiszt, ápoló és gépkocsivezető bajtársak voltak. Megalakult az Első Magyar Oxiológiai Gazdasági Munkaközösség, a „maszek” mentő.

Első nagy bevetésünk a Queen koncert volt, szerencsére rendben lezajlott. A hivatalos mentős szolgálat sérthetetlen volt, mindenki csak szabadidejében jöhetett. Én a mínusz  második napon, csak az előkészületeket felügyelhettem, de a többiek élőben hallgathatták Freddie Mercury-t és a Queen-t. Ez volt a „kályha”, innen indult a maszek rendezvénybiztosítás, a privát mozgóőrség, míg kialakult a mai sokszínű rendszer. A nagy kérdés, érdemes ezt visszacsinálni? Mindenki dönthet a saját szakmai érvei alapján. Sokan már végigjártunk egy utat, érdemes visszamenni a jövőben? Nehogy kiöntsük a fürdővízzel a gyereket is!   

Photo by vectorolie. Published on 02 June 2014 Stock photo - Image ID: 100263675

Megtekintve: 967 alkalommal Fissítve: 2015. március 26., csütörtök, 09:14
Joomla templates by a4joomla