2015. augusztus 22., szombat, 11:57

Én és az informatika

Már akkor a számítógép volt az egyik szerelmem, amikor még nem is létezett. Hetedik - nyolcadikos diákként az ország legjobb matematikusainak kurzusát hallgathattam Budapest legelitebb gimnáziumában vendégként. Elméletben már volt minden, de úgy a valóságban a számítógép egy hatalmas szobányi gép volt, kattogó mágnesszalagokkal, elérhetetlen távolságban. Úgy az 1970-es években szagolhattam meg közelről egy ilyen csodát egy baráti szocialista országban.

És múltak az évek, bár a második gimnázium után pályát módosítottam humán irányba elhagyva az emelt szintű matekos osztályt, de a computer éhség megmaradt. Az 1980-as évek meghozták a csodát, már lehetett nyugatról csempészni igazi otthoni asztali számítógépet, amit a TV-hez kötve, kazettás magnós adattárolóval már mindenre lehetett használni - játék, munka csoda...Az első gépem egy Commodore 16 szuper változat volt, és ezen a gépen már Basic nyelven megtanultunk programozni is. 68 ezer mentőfeladat és az időjárás összefüggését dolgoztuk fel ezzel a szerkentyűvel, saját készítésű program segítségével. Már csak egy ugrás és itt a mai PC, ebből az első csúcsgépem már 1GB vinyóval is rendelkezett, nagy lemez, kis lemez később meg már CD lejátszó is. A Basicet leváltotta a DOS, majd megérkezett a trónfosztó Windows - az operációs rendszerek csúcsgenerációja. És megszületett az Internet, ami ezeket a gépeket képes egy közös hálóba összekötni, már honlapokat gyártunk szövegszerkesztővel, azután HTML formában, és jön a PHP, az SQL és a CMS...Az az igazi tanulj az életed végéig. Autodidakta informatikusból végül még szakdolgozati témavezető is lehettem egy programfejlesztési munkában. És most dúl a weblapmánia, újabbnál újabb megoldások keresése.     

Megtekintve: 13362 alkalommal Fissítve: 2018. január 23., kedd, 17:39
Joomla templates by a4joomla